2009. december 3., csütörtök

A hulladékkezelés jelentőségéről

Gondoltam, ha már szedjük a szemetet, akkor írok pár szót ennek az egésznek a jelentőségéről. A legutóbbi alkalommal beszélgettünk Adrival két palack felszedése között a lebomlási időkről.
Mindenféle háztartási hulladéknak van egy átlagos értéke, amit napokban, években, különböző időtartamokban határoznak meg.
Csak hogy tudjátok, mit érdemes leginkább gyűjteni.
A NÁMBÖR VÁN természetesen a PET (poli-(etilén-tereftalát)) palack :), hiszen a jelenlegi kutatások szerint is több idő a lebomlása szegénynek, mint amennyi idős jelenleg a Föld, de ez is csak becslés, a hivatalos álláspont a "soha", amennyiben nem játszik közre mechanikus vagy kémiai segítség, pl aprózódás, maró anyagok hatására bekövetkezett mállás, gyors oxidáció (égés), stb. (ez természetesen minden másfajta hulladék bomlási idejére is vonatkozik)
Második helyezett az üveg, mely fél-egymillió évig bomlik le, az összetételtől függően.
Harmadik a műanyag kupak, a sörösdobozok egységcsomagja, a mosószeres flakonok egy része, azaz a polipropilén és származékai, 400-500 év bomlási idővel.
Ez tehát a három legdurvább bűnöző, illetve nem, mert azok, akik eldobják...

Összefoglalva listában így néz ki a leggyakoribb háztartási hulladékok bomlási ideje:
1. PET és származékai (palackok) - SOHA (baromi sokára)
2. Üveg - összetételtől függően 500 000 - 1 000 000 ÉV
3. PP és származékai (kupak, bizonyos flakonok) - 400-500 ÉV

Sörösdobozok, konzervdobozok (alu és acél) - 50-100 ÉV
Intim tisztasági kellékek, illetve pelenka - 50-100 ÉV
Műszálas és nylon szövetek - 30-40 ÉV
Nylon zacskó - 10-20 ÉV
Eco kukoricarost zacskó - 10-15 ÉV !!!!!!!!!!!!! (így vegyetek lebomlónak titulált csomagolást)
Cigarettásdoboz (teljes) 15 ÉV
Tetrapak, sé egyéb hibrid (papír+műa.) csomagolás - 5 ÉV
Cigarettásdoboz (csak a papír) - 1-2 ÉV (az égésgátló szerek miatt)
Kötél - 3-14 HÓNAP
Papír - 2-5 HÓNAP
Pamut szövet - 1-5 HÓNAP

Sokszor előjött a hulladékszigetek kérdése. A szelektív gyűjtők listáját alább bemásoltam. Részletesen a Szegedi Környezetgazdálkodási KHT honlapján tudtok tájékozódni.

ALSÓVÁROS
Bécsi krt. - Petőfi sgt. sarkánál (Játszótérnél)

BAKTÓ
Völgyérhát u. 17. előtt

BELVÁROS
Attila u. 21. előtt
Károlyi u. CBA Élelmiszer
Béla utcában

FELSŐVÁROS-TARJÁN
Csillag tér (Spar-nál)
Budapesti körút 4/A mögött
Bihari u. 28/B előtt
Kemes u. 18/A előtt
Keresztöltés utca 33./II. előtt
Csaba u. - Gyík utca sarkán
Szilléri sgt.-i Spar mellett
Tápai utca (ABC mellett)

FODOR-KERT és TARJÁN
Olajbányász tér (ABC mellett)
Űrhajós utca
Sólyom utca

GYÁLARÉT
Koszorú u. 46. előtt

KISKUNDOROZSMA
Adél köz - Törő u. sarkán
Málna utca 40-50. (ABC mellett)
Faragó tér - Trombita utca találkozásánál

KLEBELSBERG telep és HATTYAS
Rendező tér 2. előtt

MAKKOSHÁZ, FODOR-KERT, ÉSZAKI VÁROS
Hont Ferenc utca 15. előtt
Hont Ferenc utca 12. előtt
Csongrádi sugárút 110. előtt
Gyöngyvirág utca 16. előtt
Csongrádi sugárút 104. mögött
Csongrádi sugárút 75/A előtt
Ág u. 3. előtt
Kodály tér
Csongrádi sugárút 76-78. előtt
Gáspár Zoltán u. 1. előtt

MÓRAVÁROS
-

PETŐFITELEP-TÁPÉ
Dobi István u. 17. előtt

ÚJRÓKUS
Garam u. 3. (Trafó mellett)
Nyitra u. - Fűtőmű u. találkozásánál
Ilona u. 8. mellett
OBI parkolójában
TESCO parkolójában

RÓKUS
Kukorica u. 12 előtt
Kossuth L. sugárút 117 előtt
Szatymazi u. - Kukovecz Nana u. sarok
Körtöltés u. - Bartucz u. sarok
Makkosedő sor - Gömöri u. sarkán
Klapka tér - Árva u. sarkán

SZŐREG
Hősök tere

ÚJSZEGED ÉS ODESSZA
Déryné u. 4. (COOP parkolója)
Bal fasor 1. (Temesvári krt. sarka)
Vedres u. 18. (Patyolatnál)
Csanádi u. 17. előtt
Csanádi u. 13. előtt

ÚJSZEGED ÉS MAROSTŐI VÁROSRÉSZ
Víztorony téren
Erdélyi téren
Hargitai u. 60. előtt

2009. december 2., szerda

Szemétszedés a Fókán és a Felső Tisza-parton.

Az eheti szemétszedést a Fókára terveztük. Aki nem annyira ismerős Szegeden, annak elárulom, hogy a Fóka egy partszakasz a Tisza nyugati szegedi partján. Az új hídtól a Felső Tisza-parton felfelé jövet egyszercsak le kell kanyarodni egy macskaköves lehajtóra, ez vezet a Fókára. Nyáron sok érdekes dolgot találunk itt, például kajakbérlési lehetőséget, illetve strandot, estékre pedig egy csendes Tisza-partszakaszt...

Mi most télen szemetet találtunk. Négyen gyűltünk össze kedden fél négy és négy óra között a 9-es troli Széchenyi István Gimnázium megállójánál, majd némi tanakodás és előkészülés után nekiláttunk összeszedni, amit csak találtunk, egyelőre lent a part közelében. Pizzásdoboz, PET-palack, sörösdobozok, cigaretta-csomagolások, tehát leginkább a szokásos. Én - lévén bakancsban - lemerészkedtem a part közelébe is, ami tele volt mindenféle üdítők palackjaival, de miután a parttól jó egy méterre már öt centit "merült" a bakancs, úgy gondoltam, jobb, ha ezt a tevékenységemet ott és akkor nem folytatom. Különösképp ösztönzött a fák közül kihallatszó emberi kiáltások egyre sűrűbb megjelenése, úgyhogy mindannyian feljebb vonultunk, egészen a töltéshez, a Felső Tisza-part lejáratáig.
Na, itt volt szemét bőven, és ráadásul az érdekesebb fajtából. Adri már út közben is talált egy érdekességet, egy jó kilós lakberendező könyvet, természetesen félig bomlásnak indult állapotban... A csúcs mégsem ez volt, hanem egy közlekedési tábla, valamint egy fél melltartó, amiben mindannyian egyetértettünk, hogy minden idők egyik legviccesebb fogása. Ezen kívül találtunk még reklámtábla-darabot, Sebestyén Balázsról, és Jáksóról, ennek is nagyon örültünk, valamint jókora mennyiségű PET-palackot, sörösdobozt, bomlásnak indult papírt, biozacskót (haha), illetve fél pár cipőket.
Összesen négy zsák szemét jött össze besötétedésig, sajnos ez alkalommal nem szelektíven gyűjtöttünk, így a szemét egy közeli konténerben landolt.

2009. november 12., csütörtök

Megoldódott! - Megoldódott?

Örömmel jelenthetem be, hogy úgy fest, megoldódott a Huszár Mátyás rakpart szemétkérdése.
Ha minden igaz, akkor ezen a héten már aktívan működik az a 20 emberből álló közterületfenntartó csapat, amelyet csak a part tisztításával bíztak meg.
Ez minden szempontból örvendetes, hiszen ez egyfajta visszajelzés nekünk, hogy a munkánk szükséges volt, és reméljük, hogy nekünk is részünk volt a döntés meghozatalának miértjében.

Ettől függetlenül azért még párszor ránézünk a Tisza-partra, hogy jól végzik-e a munkájukat a kijelölt emberek. Bízzunk benne, hogy így lesz.

Szemét viszont még van bőven. Nem lenne utolsó célpont például a rókusi kiserdő, ami még érdekesebb jogviszonyban van a várossal, mint a Tisza-part. Tulajdonképpen az erdészeté ez a kis terület, akármennyire is a városban van. Ennél fogva nem várhatjuk el, hogy az itt felhalmozódó szemetet a város vigye el (jó, persze, megtehetnék, mondjuk jóindulatból, dehát gondolkodjunk reálisan...), így utána lehetne nézni, hogy hol vannak a közelben nagyobbfajta szelektív hulladékgyűjtők, amibe a környező házak lakóié mellett a kiserdőben talált szemét is elfér.

Ez persze csak egy a lehetséges célpontok közül. Az ötletek mindig jól jönnek, hát hajrá!

2009. november 7., szombat

Történet II.

Innentől fogva nagyjából már csak "szemétszedés" néven volt szó a szemétszedésről, hiszen az Ökokedd Tivadar szellemi terméke volt, és ezt nem is akartuk bántani, mint ahogy Tivadart sem, aki valamit félreérthetett a levelezőlistán (vagy mi értettük félre), lényeg a lényeg, nem volt surlódásmentes a dolog.
Akkor, amikor az egészet átvettük, még nem tudtuk, hogy mennyi gond lesz az egésszel, de aztán megtanultuk, hogyan lehet kompromisszumot kötni bizonyos dolgokban. Tudtuk, hogy mi négyen-öten-hatan, esetenként iskola vagy munka után, netalán közben, nem fogunk tudni másfél óra alatt 20 zsák szemetet szedni, hanem körülbelül ötöt-hatot. Ez abból a szempontból nem jó, hogy 20 zsák alatt egyáltalán nem szállítják a hulladékot, és afölött is előre kell engedélyt kérni, illetve nem engedélyt, hanem konténert. Az utóbbi időkben sajnos már csak 2-3 zsákra valót tudtunk szedni, idő- és emberhiány miatt, ezt szeretnénk most egy kicsit majd felpörgetni, és invitálni mindenkit, kicsiket és nagyokat is, hogy segítsenek.
Mostanában minden kedden szedjük a szemetet, a korai sötédedésre tekintettel 16.00 órakor találkozunk a Móra múzeum előtt.

Történet I.

Persze azt semmiképpen nem szabad elfelejteni, hogy honnan is indult ez az egész.
Ha belegondolunk, akkor tulajdonképpen ma sem lehet a Greenpeace nevéhez kötni a szemétszedést, hiszen nem hivatalos akcióról van szó, hanem csak egy lokális civil csoportosulásról.
Tény, és való. hogy a jelenlegi csapat egy-két alkalmi kivétellel mind GP-s aktivistákból áll (no igen, a "mind" az azt a 4-5 embert jelenti, akik ezt az egészet csináljuk, szóval nem ártana némi létszámbővítés), de nem volt ez mindig így.
A tisza-parti szemétszedés ötlete a kezdetek kezdetén Ökokedd néven fogalmazódott meg egy szegedi cukrásztanuló srác, Tivadar fejében. (Az Ökokedd blogjára egyébként innen tudtok eljutni)
2009. májusában indult a kezdeményezés, nagyjából akkor, amikor a Greenpeace jelenlegi szegedi felállása is aktivizálni kezdte magát, ráállva azoknak a bizonyos óriásoknak a vállára. :)
Amikor tudomást szereztünk az Ökokeddről, már túl voltunk egy REACH-kampányon, és dolgoztunk még meglehetősen sokféle ötleten, szerveztünk vetítést (akkor még nem sok sikerrel), pénztárcakészítést tetrapak-dobozokból, és így tovább. Az ilyen alkalmak után mentünk szemetet szedni Tivadarékkal.
Aztán lassacskán gyűltek a problémák, nem vitték el a szemetet, helyesebben hulladékot, amit gyűjtöttünk, sokszor csak nagyon kevesen tudtunk menni, és egy idő után Tivadarék sem jöttek, viszont megírták, hogy ha akarjuk, folytassuk a kezdeményezését.

Sammy élt, Sammy él... vagy valami ilyesmi...

A szegedi szemétszedés kapcsán indítandó blog egy teljesen hirtelen ötlet volt, mint ahogy az is, hogy a szemétszedésnek a Sammy vagy Szemi becenevet is lehet adni.
A célom ezzel a kezdeményezéssel az, hogy bárki, aki érdeklődik a szegedi Greenpeace-csoport tisza-parti akciói iránt, vagy bármely más, hasonló témában tevékenykedő civil szerveződés munkája iránt, az tájékozódhasson, hozzászólhasson, véleményt nyilváníthasson.
Bízom benne, hogy egyfajta könnyebbségként is szolgál majd a levelezőlista tagjai számára, illetve azoknak is, akik még nem tagok, de szívesen kivennék a részüket a következő akció(k)ból.