2009. november 12., csütörtök

Megoldódott! - Megoldódott?

Örömmel jelenthetem be, hogy úgy fest, megoldódott a Huszár Mátyás rakpart szemétkérdése.
Ha minden igaz, akkor ezen a héten már aktívan működik az a 20 emberből álló közterületfenntartó csapat, amelyet csak a part tisztításával bíztak meg.
Ez minden szempontból örvendetes, hiszen ez egyfajta visszajelzés nekünk, hogy a munkánk szükséges volt, és reméljük, hogy nekünk is részünk volt a döntés meghozatalának miértjében.

Ettől függetlenül azért még párszor ránézünk a Tisza-partra, hogy jól végzik-e a munkájukat a kijelölt emberek. Bízzunk benne, hogy így lesz.

Szemét viszont még van bőven. Nem lenne utolsó célpont például a rókusi kiserdő, ami még érdekesebb jogviszonyban van a várossal, mint a Tisza-part. Tulajdonképpen az erdészeté ez a kis terület, akármennyire is a városban van. Ennél fogva nem várhatjuk el, hogy az itt felhalmozódó szemetet a város vigye el (jó, persze, megtehetnék, mondjuk jóindulatból, dehát gondolkodjunk reálisan...), így utána lehetne nézni, hogy hol vannak a közelben nagyobbfajta szelektív hulladékgyűjtők, amibe a környező házak lakóié mellett a kiserdőben talált szemét is elfér.

Ez persze csak egy a lehetséges célpontok közül. Az ötletek mindig jól jönnek, hát hajrá!

2009. november 7., szombat

Történet II.

Innentől fogva nagyjából már csak "szemétszedés" néven volt szó a szemétszedésről, hiszen az Ökokedd Tivadar szellemi terméke volt, és ezt nem is akartuk bántani, mint ahogy Tivadart sem, aki valamit félreérthetett a levelezőlistán (vagy mi értettük félre), lényeg a lényeg, nem volt surlódásmentes a dolog.
Akkor, amikor az egészet átvettük, még nem tudtuk, hogy mennyi gond lesz az egésszel, de aztán megtanultuk, hogyan lehet kompromisszumot kötni bizonyos dolgokban. Tudtuk, hogy mi négyen-öten-hatan, esetenként iskola vagy munka után, netalán közben, nem fogunk tudni másfél óra alatt 20 zsák szemetet szedni, hanem körülbelül ötöt-hatot. Ez abból a szempontból nem jó, hogy 20 zsák alatt egyáltalán nem szállítják a hulladékot, és afölött is előre kell engedélyt kérni, illetve nem engedélyt, hanem konténert. Az utóbbi időkben sajnos már csak 2-3 zsákra valót tudtunk szedni, idő- és emberhiány miatt, ezt szeretnénk most egy kicsit majd felpörgetni, és invitálni mindenkit, kicsiket és nagyokat is, hogy segítsenek.
Mostanában minden kedden szedjük a szemetet, a korai sötédedésre tekintettel 16.00 órakor találkozunk a Móra múzeum előtt.

Történet I.

Persze azt semmiképpen nem szabad elfelejteni, hogy honnan is indult ez az egész.
Ha belegondolunk, akkor tulajdonképpen ma sem lehet a Greenpeace nevéhez kötni a szemétszedést, hiszen nem hivatalos akcióról van szó, hanem csak egy lokális civil csoportosulásról.
Tény, és való. hogy a jelenlegi csapat egy-két alkalmi kivétellel mind GP-s aktivistákból áll (no igen, a "mind" az azt a 4-5 embert jelenti, akik ezt az egészet csináljuk, szóval nem ártana némi létszámbővítés), de nem volt ez mindig így.
A tisza-parti szemétszedés ötlete a kezdetek kezdetén Ökokedd néven fogalmazódott meg egy szegedi cukrásztanuló srác, Tivadar fejében. (Az Ökokedd blogjára egyébként innen tudtok eljutni)
2009. májusában indult a kezdeményezés, nagyjából akkor, amikor a Greenpeace jelenlegi szegedi felállása is aktivizálni kezdte magát, ráállva azoknak a bizonyos óriásoknak a vállára. :)
Amikor tudomást szereztünk az Ökokeddről, már túl voltunk egy REACH-kampányon, és dolgoztunk még meglehetősen sokféle ötleten, szerveztünk vetítést (akkor még nem sok sikerrel), pénztárcakészítést tetrapak-dobozokból, és így tovább. Az ilyen alkalmak után mentünk szemetet szedni Tivadarékkal.
Aztán lassacskán gyűltek a problémák, nem vitték el a szemetet, helyesebben hulladékot, amit gyűjtöttünk, sokszor csak nagyon kevesen tudtunk menni, és egy idő után Tivadarék sem jöttek, viszont megírták, hogy ha akarjuk, folytassuk a kezdeményezését.

Sammy élt, Sammy él... vagy valami ilyesmi...

A szegedi szemétszedés kapcsán indítandó blog egy teljesen hirtelen ötlet volt, mint ahogy az is, hogy a szemétszedésnek a Sammy vagy Szemi becenevet is lehet adni.
A célom ezzel a kezdeményezéssel az, hogy bárki, aki érdeklődik a szegedi Greenpeace-csoport tisza-parti akciói iránt, vagy bármely más, hasonló témában tevékenykedő civil szerveződés munkája iránt, az tájékozódhasson, hozzászólhasson, véleményt nyilváníthasson.
Bízom benne, hogy egyfajta könnyebbségként is szolgál majd a levelezőlista tagjai számára, illetve azoknak is, akik még nem tagok, de szívesen kivennék a részüket a következő akció(k)ból.